Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Happy-hét 2022.

Március 21-25. között a víz világnapja alkalmából Happy-hetet tartottunk az iskolában. Minden délután színes programok keretein belül sajátították el a vízzel kapcsolatos tudnivalókat.

article preview

Március 21-25. között a víz világnapja alkalmából Happy-hetet tartottunk az iskolában. Minden délután színes programok keretein belül sajátították el a vízzel kapcsolatos tudnivalókat.

Minden reggel a 4.-es vízizsaruk ellenőrizték, hogy az iskolába csak víz kerüljön a cukros üdítők helyett.

Hétfőn kiselőadást hallgattak meg a víz fontosságáról, a vízfogyasztásról, a vízhiányról, a helyes kézmosásról és a víztakarékosságról. Ezután kvízeket, feladatlapokat oldottak meg a témában.

Kedden minden tanuló kékbe öltözött, majd a VÍZ feliratot megjelenítettük. Délután az alsósok plakátot készítettek vízcseppekből, melyeken a víz felhasználását ismerhették meg, addig a felsősök saját vizespalackokat terveztek.

Szerdán szókeresőkkel, keresztrejtvényekkel kellett megbirkózniuk, utána Activity játék vette kezdetét, ahol különböző vízzel kapcsolatos szavakat kellett lerajzolni, elmutogatni vagy körülírni.

Csütörtökön benépesítettük az akváriumot papírhalacskákkal.

Pénteken vizes vetélkedőn vehettek részt, ahol a vizes teke mellett kupakokat kellett kihorgászniuk hurkapálca segítségével.

 

A mappában található képek előnézete Happy hét 2022.