Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fizikai kísérletek az iskolában

2014. május 16-án igazán különlegesen tölthettük el a délutánt. Ignácz Ferenc egy munkatársával –a Szegedi Tudományegyetem Kísérleti Fizika tanszékéről - ellátogatott hozzánk, hogy kísérleteket mutassanak be, és arra magyarázatokat adjanak. Az elektromosságtan, az optika és a fénytan legegyszerűbb eszközeit ugyanúgy bemutatták előadóink, mint azokat, amelyeknek a működése már bonyolultabb. Némelyik kísérletre, úgy rácsodálkoztak a gyerekek, mintha „varázslatot” láttak volna. Az előadás végén mindenki kipróbálhatta az eszközöket.

Nagy örömünkre szolgált, hogy az érdekes és látványos bemutatón részt vehettünk, és ez által kicsit közelebb kerültünk a mindennapok fizikájához.