Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szakmai nap 2012. okt. 19.

 Szakmai nap 2012. okt. 19.

 Október 19-én, pénteken intézményünk nevelőtestülete a KPSZTI (Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet) és a németországi Renovabis Alapítvány közös pályázatának köszönhetően szakmai nap keretében továbbképzésen vehetett részt Dócon.

A nap programjának költségeit (előadó, ebéd, útiköltség) az előbb említett pályázaton elnyert pénzből finanszírozhattuk.

A program 9 órakor dr. Molnár Róbert, Kübekháza polgármesterének elgondolkodtató, néhol provokatív előadásával kezdődött "Hivatás és elhivatottság" címmel. 

Ezt követően - a nevelőtestület által már jól ismert - Mihalec Gábor vezetésével kezdődött meg a pedagógusoknak szóló egésznapos kommunikációs tréning.

A délelőtti programokat egy tartalmas és nagyon finom ebéddel zártuk, melynek elkészítése a Megálló Étterem szakácsát dicsérte.

Az ebéd utáni program már egy kicsit gyakorlatközpontúbb volt, jó volt látni, hogy a pedagógusaink is újból tudnak gyerekek lenni, ha szükséges, és még nem felejtették el a közös játék örömét.

A nap végén azzal a jóérzéssel térhettünk haza, hogy ismét egy jóhangulatú, értékes napot tölthettünk el egymással, ezáltal is erősítve az összetartozás érzését.