Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sportnap

2011. szeptember 28-án, szerdán sportnapot tartottunk az iskolában. A csodaszép időben nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat a különféle feladatokba. Reggel elsőként közösen bemelegítettünk, majd kezdetét vette a mezei futóverseny. A futás győztesei:

 

1-2. osztály lányok: Raffael Jenifer

1-2. osztály fiúk: Nagy Dominik

3-4. osztály lányok: Nagy Rebeka

3-4. osztály fiúk: Krekuska Norbert

Felsős lányok: Krekuska Dóra

Felsős fiúk: Tóth Bence

 

Vegyes csapatok küzdelmeivel folytatódott a nap. Elsőként a kötélhúzásra került sor – a gyerekek (és felnőttek) nagy örömére, hiszen ez az egyik örök kedvenc. A legügyesebbnek bizonyuló kötélhúzó-csapatnak lehetősége nyílt a tanárok elhúzására is, de az nem sikerült nekik. A csapatok ezt követően a faluszerte megtalálható állomásokat látogatták végig, ahol mindenféle sportos, ügyességi, okossági feladatot kellett minél jobban teljesíteniük. Legnépszerűbbnek a mini kresz táblákkal és működő jelzőlámpákkal felszerelt kerékpáros akadálypálya bizonyult, de sok más érdekesség is volt emellett, például a turullabda, a súlylökés, a sporttotó. A csapatok közti verseny eredménye:

 

I. helyezett csapat tagjai: Paragi Nikol (1.), László Dávid (2.), Faragó Sándor (3.), Nagy Rebeka (4.), Kálmán Dominik (5.), Kis Ibolya (7.), Raffael Bianka (8.)

II. helyezett csoport tagjai: Faragó Benjámin (1.), Faragó Viktória (2.), Seres Zoltán (2.), Fekete Dominik (4.), Rostás Letícia (5.), Pachinger Dávid (7.), Tóth Bence (8.)

III. helyezett csoport tagjai: Kurunczi Dániel (2.), Csókási Leona (3.), Huszka Mihály (4.), Bula Richárd (5.), Gulyás Kíra (7.), Krekuska Dóra (8.), Zsemberi Roland (8.)

 

A napot a tanár-diák focimeccs zárta, amelyen kemény küzdelemben egy igazságos 1-1-es döntetlent sikerült elérni a csapatoknak. Gratulálunk!

 

Az eredményhirdetésen okleveleket és apró ajándékokat kapott minden gyerek. Jó hangulatú nap volt, melyet köszönünk a főszervező Kothenczné Takács Andrea testnevelő tanárnőnek, illetve a lebonyolításban aktívan részt vevő valamennyi kollegának!