Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pályaválasztási Napok 2018.

7. és 8. osztályosok részvétele a Pályaválasztási Napokon

2018. október 19-én iskolánk 7. és 8. osztályos tanulói osztályfőnökük kíséretében ellátogattak a szegedi IH Rendezvényközpontba, hogy részt vegyenek a Pályaválasztási Napokon.

A középiskolák standjait végigjárva a gyerekek számos, a továbbtanulást illető hasznos információ birtokába jutottak. Cégek és mintegy 50 oktatási intézmény mutatta be szakterületét, szakmáit. A gyerekek prospektusokat, ajánlatokat, kérdéseikre válaszokat kaptak a kiállító iskolák képviselőitől. Kísérleteket hajtottak végre, beöltözhettek az adott iskola szakmájához szükséges öltözékébe, eszközöket, felszereléseket próbálhattak ki. Szakmákkal kapcsolatos teszteket töltöttek ki, ahol a jó megoldásokat apró, jelképes, emblémázott ajándékokkal díjazták. Kóstoló is volt a pék- és cukrásztanulók jóvoltából. A rendezvényközpont színpadán látványos, szakmákat népszerűsítő fellépéseket tekintettünk meg.

A program után nem siettünk haza, városnéző sétára indultunk. Megtekintettük a dinoszaurusz kiállítást a Móra Ferenc Múzeum előtt, majd a dóm felé vettük az irányt. Kívül-belül megcsodáltuk a Fogadalmi Templomot.

A tartalmas délutánt követően fáradtan, de sok élménnyel gazdagodva érkeztünk haza.

 

 

A mappában található képek előnézete Pályaválasztási Napok 2018.