Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nyári tábor Zánkán

2013. július 7-12 között a Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda 110, ebből 30 dóci diákja nyaralt a Classic Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében az Alkotó Kézműves Palánták című táborban.

A tábor a Csongrád megyében élő, hagyomány és kézműveskedés iránt érdeklődő fiatalok manuális képességeinek fejlesztését tűzte ki célul, de a sok kézműves foglalkozás, az alkotó munka öröme mellett természetesen mindenféle szabadidős és sporttevékenység is belefért a gyerekek napirendjébe. A tűzzománcozás vagy épp a nemezelés legalább olyan népszerű volt, mint a balatoni pancsolás vagy az éjszakai túra. A gyerekek kivétel nélkül remekül érezték magukat és élményekkel gazdagon térhettek haza a tábor végeztével.

Köszönjük a szervezők és a kísérő tanárok alázatos munkáját! Már várjuk a következő táborozási lehetőségt!