Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Közlekedésbiztonsági-, fogyasztóvédelmi nap, véradás

2011.03.25

Iskolánk tanulói egy tartalmas és élménydús péntek délutánt tölthettek el 2011. március 25-én.

Elsőként egy rendőrautó robogott be az iskolaudvarra. Csúri Mariann, a Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedési Osztályának munkatársa tartott közlekedésbiztonsági előadást, illetve a gyerekek megismerkedhettek a rendőrség munkájával is. Nagy sikere volt a rendőrautó és a bilincs kipróbálásának, illetve lelkes alkalmi forgalomirányítók is akadtak szép számmal.

A délután a Fogyasztóvédelmi Világnap megünneplésével folytatódott. Pölösné Hudák Dóra tanárnő tartott előadást a témában, majd az alsósok és a felsősök külön vetélkedőfeladatokon bizonyíthatták gyakorlati tudásukat. Fogyasztóvédelmi totó kitöltése, ártippelés, termékfelismerés mellett egészséges és egészségtelen ételekből kellett plakátokat gyártaniuk az osztályoknak.

Az iskolai programokkal egyidőben véradás volt a művelődési házban.

A nap abszolút nyertese a 7. osztály lett, akik mind a vetélkedőt, mind az osztályok közötti véradó versenyt megnyerték. Gratulálunk!