Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gazdálkodj okosan! - vetélkedő Kisteleken

2015.11.23

2015. november 23-án részt vettünk Kisteleken az Árpád Fejedelem Katolikus Gimnázium és Szakközépiskola által  szervezett gazdasági vetélkedőn. A résztvevő általános iskolai csapatok közül 6 Kisteleket képviselte, csak a mi 4 fős csapatunk volt "idegen". A gyerekek érdekes feladatokban mérték össze tudásukat: Pénzügyi fogalmak, a betét, a megtakarítás, a készpénz, a nyereség, a profit meghatározása volt az első feladat. Interaktív táblán kirakó segítségével kellet megnevezni különböző, világhírű márkákat és a származási helyüket. Szerepelt a feladatok között szókereső, nyelvtani feladvány és keresztrejtvény is, amelyek a takarékoskodás különböző fajtáira hívták fel a figyelmet. Két kisfilmet is megnéztek a vetélkedő gyerekek, az egyik a fenntartható fejlődéshez kapcsolódva a jövő autóival ismertette meg a résztvevőket, a másik kisfilmből megtudtuk milyen is a jó reklám. A totó kitöltése így már nem okozott különösebb nehézséget. A csapatunk (Lukács Lili, Rapi Éva, Földi Csanád, Ördög Levente) 3. helyezést ért el. Gratulálunk minden versenyzőnek!