Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egyházmegyei egészségfejlesztő nap

 

2019. április 29-én minden egyházmegyei oktatási-nevelési intézményben egységesen egészségfejlesztő napot tartottak, így a mi iskolánkban megrendezésre került az esemény. 

Intézményünkből több pedagógus is részt vesz a fenntartó és a SZTE együttműködésének köszönhetően egészségfejlesztő továbbképzésen. 

A célkitűzés az volt, hogy legalább 3 egészségterületet lefedő programot valósítsunk meg ezen a napon.

A programokba a szülőket is igyekeztünk bevonni.

A nap kezdetén interaktív Powerpoint bemutatóval és előadással hívtuk fel a gyerekek és szüleik figyelmét az egészséges táplálkozás, a mozgás, az aktív életmód fontosságára, a szenvedélybetegségek egészséget károsító, súlyos következményeire, illetve a betegségek kialakulásainak megelőzésére.

Ezután osztályonként „okostányért” készítettünk az előadáson elhangzottakat felidézve. Majd a zöldségek és gyümölcsök nyers fogyasztásának népszerűsítésére gyümölcssalátát állítottunk össze, amit aztán jóízűen meg is ettünk.

A délelőtt egy szabadtéri vetélkedővel zárult. Hat állomáshelyen a csapatoknak 1-1 bibliai történetet kellett meghallgatni, majd játékos mozgásos feladatokat elvégezni velük kapcsolatban. 

Ebéd után bekapcsolódva a Nemzeti Közútkezelő Alap "Inkább el se dobd!" felhívásába, a dóci bekötő út mellett szemetet szedtünk a gyerekekkel és néhány érdeklődő szülővel együtt.

A nap során amellett, hogy jól éreztük magunkat, az egészség  fizikai, társas, mentális és spirituális dimenzióinak fejlesztése is megvalósult. 

 

A mappában található képek előnézete Egészségfejlesztő nap