Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egészséghét 2016. november

2016. november 21. és 23. közötti délutánonként került sor az Egészségheti rendezvényeinkre. A gyerekek az első délután zöldségek és gyümölcsök felhasználásával "szobrokat" és egészséges ételeket készítettek, amit jóízűen el is fogyasztottak. Kedden délután Dr. Sipos Cintia háziorvos előadást tartott, az otthoni baleset megelőzésről és elsősegélynyújtásról. A gyerekek ki is próbálhatták, hogyan kell egy sebet ellátni, illetve bekötözni. 

A gyakorlat után játékos sportvetélkedő következett. A gyerekek nagyon élvezték a különleges feladatokat, amelyek a következők voltak: célba dobás dióval, diópöccintés, káposzta adogatás, torony építés kockacukorból és diótörés.

A harmadik délután két 7. osztályos tanuló tartott előadást az egészséges életmódról, majd plakátokat készítettek az osztályok és játékos interaktív feladatokat oldottak meg. Reméljük az idén is sok új ismeretre tettek szert a gyerekek az egészségünk megőrzésével kapcsolatban.

 

A mappában található képek előnézete Egészséghét 2016. november