Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egészséghét 2014

Iskolánkban az előző évekhez hasonlóan november második hetében egészséghetet tartottunk. A rendezvénysorozat november 10-én kezdődött reggeli tornával. Délután érdekes előadást hallgattunk meg az egészséges életmódról Ficsorné Klári néni előadásában, amelyhez feladatok is kapcsolódtak. Utána a gyerekek plakátokat készítettek csoportmunkában a hallottak alapján. A reggeli mozgásra minden délelőtt sort kerítettünk az első óra utáni szünetben. Kedden délután a sport, a mozgás került a középpontba, Roszkos Annamária tánctanárnővel zumbázni tanultunk, utána játékos sportversenyen vettek részt a gyerekek. A sorverseny ötletes feladatait Kothenczné Takács Andrea tanárnő állította össze. A szerda délután igazi kihívás volt gyerekek és pedagógusok számára egyaránt. Az osztályok az osztályfőnökök és néhány lelkes szülő segítségével zöldség- és gyümölcsszobrokat készítettek-ezek kiállításra kerültek az aulában-, illetve egészséges ételeket, többnyire gyümölcs- és zöldségsalátát készítettek, de volt olyan osztály is, amelyik csak egészséges alapanyagok felhasználásával alkotta meg a szendvicsfalatokat, amit aztán mindenki megkóstolt. A kiállított szobrok nagyon ötletesek voltak, sok féle gyümölcs és zöldség felhasználásával alkották meg a tervezőik. Pénteken Dr. Sipos Cintia látogatott el hozzánk, a tisztálkodás fontosságáról tartott előadást. Néhány játékos feladattal is készült, ami a gyerekeknek nagyon tetszett. A doktornőtől még jutalmat is kapott minden tanuló egy-egy csomag papírzsebkendőt, melynek a fontosságáról és használatáról is szó esett.