Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Édes Hazám Magyarország vetélkedő Hódmezővásárhelyen

 2012. március 30-án, pénteken a hódmezővásárhelyi Katolikus Általános Iskolában jártunk. Részt vettünk az Édes Hazám Magyarország címmel megrendezett földrajzi, hon- és népismereti vetélkedőn, aminek a témája az Alpokalja és a Kisalföld volt. Az ünnepélyes megnyitó után először az előzetesen elküldött rajzokat értékelték. Idén egy tanulónk ért el helyezést. Bárkányi Laura a 3.-4. osztályos korúak között II. helyezést ért el. Gratulálunk neki és felkészítő tanárának, Gera Zsuzsannának.

Az eredményhirdetés után megkezdődött a vetélkedő. Először földrajzi témájú kérdésekre kellett válaszolni, majd a hon- és népismereti tudásukról adtak számot a tanulók. Végül különböző az bemutatókat nézhettünk meg a csapatok előadásában, melyeknek a témája a két táj hagyományainak, népszokásainak feldolgozása. A mi csapatunk a Márton napi hagyományokat dolgozta fel, és egy népszokást, a vesszőzést be is mutatták tanulóink.

A vetélkedő eredménye idén is tartogatott meglepetést a számunkra, hiszen a résztvevő 14 csapat közül az előadásunkkal a  III. helyezést sikerült megszerezni.

A csapat tagjai: Mészáros Dominik, Tóth Bence, Vogel Kristóf, Zsemberi Roland

Felkészítő tanárok: Doszpod Endre és Gémes Károlyné

Gratulálunk a versenyzőknek, és a felkészítő tanároknak a szép eredményhez!