Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


COOP-rajzpályázat siker

 Mindennapi mozgás címmel hirdetett meg országos rajzpályázatot a Coop élelmiszer üzletlánchálózat. A beérkezett pályaművekből megyénként hármat választottak ki, a kiválasztott alkotásokra interneten lehetett szavazni.

A legtöbb szavazatot kapó rajz tanulója 20 ezer, a tanuló iskolája pedig kétszázezer forintos sporteszköz csomagot nyerhetett.

Csongrád megyében a három kiválasztott alkotás egyike iskolánk 5.-es tanulójáé, Nagy Rebekáé volt.

A lelkes összefogás eredményeként Rebeka rajzára érkezett a megyében a legtöbb szavazat, így Rebeka egy húszezer, az iskola egy kétszázezer forint értékű sportszercsomaggal lett gazdagabb.
 
Köszönjük a szavazatokat, Rebekának pedig gratulálunk!
 
 

A mappában található képek előnézete A gyerekek munkáiból